A 2023-as év is kiszámíthatatlan időjárással indult

Tudja értékeit biztonságban, kössön biztosítást!Egyre kevésbé lepődünk meg azon, hogy évről évre szélsőséges időjárási körülményekkel kell számolni. Lehetetlen előre felmérni, hogy mikor, milyen nem várt csapadék vagy vihar tehet kárt az értéktárgyainkban. Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy elkerülhetetlen a megfelelő otthon- és gépjármű-biztosítás megléte. Amennyiben szeretnénk biztonságban tudni értékeinket, érdemes időben megkötni vagy felülvizsgálni a biztosítási szerződéseket.

Több mint 100 éve nem esett ennyi eső, mint 2023 januárban. Országosan utoljára 1915-ben volt ilyen mértékű a januári csapadékmennyiség. Mi több, Budapesten csak 1886-ban esett több csapadék a mostaninál az év első hónapjában – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A szolgálat szakemberei megosztották azt a tudományos megfigyelést is, miszerint az utóbbi időben több mediterrán ciklon keresztezte, valamint érintette az ország jelentős részét. A „ciklon-dömping” eredményeként országos viszonylatban bőven több - egyes helyeken akár háromszoros mennyiségű - csapadék hullott az átlagoshoz képest.

Mit tekintünk átlagos januári esőzésnek?

A jelenlegi adatok szerint kb. 33 milliméter csapadékot.  A jelentős januári esőzések az egész országot, de főként a fővárost, valamint Pest, Fejér, Baranya, Veszprém és Somogy vármegyéket érintették. Az esőzések Pécsett, Kecskeméten továbbá Tatabányán okoztak beázásokat és egyéb károkat, melyeket a biztosítóknak a bejelentések után fel kellett mérniük - már ahol rendelkeztek a tulajdonosok biztosítással.

Nyilvánvaló, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elkerülni a természet kiszámíthatatlanságát. Az Eurorisk csapata mindent megtesz azért, hogy az ügyfelek rendelkezzenek a megfelelő biztosítási szerződésekkel, melyek baj esetén megfelelő fedezetet biztosítanak és ezáltal teljes mértékben megvédjék értékeiket. 

Kalkuláljon a biztosítók ajánlatai között most, és tudja teljes biztonságban vagyontárgyait: https://www.eurorisk.hu/pricecalculation/dijszamitas



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft